Jubileum 650 25 éves a TTK

Együttműködési megállapodás a Magyar Kézilabda Szövetséggel

2017. július 12., 13:50

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) és a Pécsi Tudományegyetem együttműködéséről szóló megállapodást írt alá a múlt héten Marczinka Zoltán, a Magyar Kézilabda Szövetség sportigazgatója és Bódis József, a PTE rektora.

Az együttműködésben kiemelt szerepet vállal karunk többek között a tanári, az edzői, a sport- és rekreációszervezői tudományterületeken.

Az együttműködés lényege, hogy a Természettudományi és az Egészségtudományi Kar szakmai felkészítő tevékenysége révén szolgálja majd a kézilabda sportág fejlesztését, valamint a sportszakember-képzést. A megállapodás többek között kiterjed a Nemzetközi Edzőképző Központ szakmai munkájának közös fejlesztésére, a sportszakember képzés, valamint a tanár- és edzőképzés szakmai anyagainak, tankönyveinek korszerűsítésére, tehát a kézilabdázás sporttudományos hátterének erősítésére. A szövetség az idén szeptemberrel kezdődő tanévtől komoly szaktekintélyeket, edzőket és korábbi válogatott játékosokat biztosít a PTE-n folyó edzőképzés gyakorlati részéhez.

Az együttműködés értelmében az MKSZ és a PTE közösen szorgalmazza az élversenyzők sportpályafutás utáni tevékenységének sikeres megvalósulását az „Életút program” keretében, a sportolói, tanári, edzői pályán átívelő, folyamatos önképzését, valamint az elektronikus úton történő ismeretátadást. A két intézmény kiemelt jelentőséget tulajdonít a kézilabda sportág sajátos versenyformáinak, így a szivacskézilabdázás, strandkézilabdázás, utcai kézilabdázás, kerekes-székes kézilabdázás, csörgőlabda népszerűsítésének. E tevékenység keretében a PTE két kara megismerteti hallgatóit e sajátos sportági formákkal. Az MKSZ fontosnak tartja a PTE-PEAC sportegyesületben működő kézilabda szakosztályok szerepeltetését a hazai versenyrendszerben, és lehetőségeihez mérten támogatja azok működését.

Szintén az együttműködés részét képezi, hogy az MKSZ lehetőséget biztosít a PTE hallgatóinak szakmai gyakorlatok végzésére, valamint a hazai rendezésű nemzetközi versenyek szervezésében, lebonyolításában történő részvételre. A PTE felajánlotta a kézilabda szövetség számára létesítményeinek, így sportcsarnokainak, kollégiumainak igénybevételét – kiemelten a nyári időszakban – szakmai táborokra, edzői továbbképzésekre.

Az UNIV TV beszámolója az eseményről: