Diplomaosztó



Kedves Végzett Hallgatóink!

A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara sok szeretettel meghívja Önöket és Hozzátartozóikat Diplomaátadó Ünnepélyünkre.
Az ünnepség időpontja: 2018. február 17. (szombat) 11 óra
Az ünnepség helye: PTE TTK Vargha Damján Konferenciaterem

Kérjük a hallgatókat, hogy a kezdés előtt egy órával, tehát 10 órakor gyülekezzenek a Konferenciaterem előtt.
(az öltözés és az ültetés kb. egy órát vesz igénybe)


A hallgatók talárban veszik át oklevelüket, a talár kölcsönzési díja 3.500,- forint, amelyet a pénztárban vagy a Neptun weben lehet befizetni legkésőbb 2018. február 16-ig. Aki nem vesz részt az ünnepségen, annak a Tanulmányi Osztály a diplomaosztót követően postázza oklevelét, vagy személyesen vehető át a TO-n.
Kérjük, hogy az esemény ünnepélyességéhez méltó öltözetben jelenjenek meg! Vegyék figyelembe, hogy kb. lábszárközéptől lefelé a talár már nem takar. Az ültetés előtt történik a talár átvétele, a beöltözés, majd az oklevél-nyilvántartó könyv aláírása. Az aulában előszőr a talárba öltözött hallgatók foglalják el helyüket, az ültetés után engedjük be a vendégeket. Az ültetés szak és névsor szerint történik, ebben a sorrendben veszik át oklevelüket is a hallgatók.
Kérjük a hallgatókat, hogy legkésőbb 2018. február 16-ig rendezzék minden egyéb pénzügyi tartozásaikat is (UV díj, késedelmi díj, egyéb).

A hallgató által az ünnepségre meghívott vendégek számát a kar nem korlátozza, természetes korlátot csak a Konferenciaterem befogadóképessége szab. Javasolt meghivottak száma 4 fő. Kérjük tájékoztassák a vendégeket, hozzátartozókat, hogy nem tudunk minden vendégnek ülőhelyet biztosítani! Számukra fenntartott helyek a hallgatók számára biztosított ülőhelyek mögötti széksorok. Az ünnepségre felkészülés ideje alatt a hozzátartozók, vendégek a földszinti folyosón várakozhatnak. Dohányozni – a törvényi szabályozás értelmében – az egyetem területén, illetve annak 5 m-es körzetében tilos! Az ünnepség alatt rendezői feladatot ellátó hallgatóink vigyázzák az ünnepség rendjét, segítik, irányítják a megjelentek mozgását. Az ünnepségen hivatalos fotós készít fényképeket, amelyeket később feltöltünk a kar honlapjára és onnan szabadon letölthetők lesznek.

Rövid programismertető:

* kezdés előtt egyórával: érkezés - a hallgatók az aula bejáratánál gyülekeznek
* kezdés előtti egy órában: öltözés, ültetés (szakonként névsorban)
* 11 órakor: Az elnökség bevonulása, Himnusz, megnyitó
Rektorhelyettes Úr köszöntője
Hallgatói beszéd (1)
Fogadalomtétel
Oklevelek átadása
Dékán Úr köszöntője
Hallgatói beszéd (2)
Ünnepély bezárása, Szózat
Hagyomány szerint: a sapka feldobása
Az elnökség kivonulása

A fogadalomtétel szövege:
Én ... fogadom, hogy Magyarország Alaptörvényéhez és a magyar néphez mindenkor hű leszek. Fogadom, hogy a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának hagyományait megőrzöm, a tudományok fejlődését figyelemmel kísérem, tudásomat gyarapítom. Fogadom, hogy munkámat mindenkor igaz hivatástudattal és legjobb tudásom szerint végzem, mindent megteszek népünk felemelkedéséért és boldogulásáért, híven szolgálom a magyar tudomány és társadalom fejlődésének ügyét, hazánk dicsőségét.

További információk végzett hallgatóink számára:

Az oklevél minősítésének kiszámítása

Alapképzés (BSc)

Az oklevél minősítése három eredmény átlaga, melyben
- a hallgató félévenkénti súlyozott átlagainak egyszerű számtani átlaga 60%-os súllyal,
- a hallgató szakdolgozatára kapott érdemjegy 10%-os súllyal,
- és a hallgató záróvizsga érdemjegye 30%-os súllyal szerepel.


Mesterképzés (MSc)

Az oklevél minősítése három eredmény átlaga, melyben
- a hallgató félévenkénti súlyozott átlagainak egyszerű számtani átlaga 40%-os súllyal,
- a hallgató diplomadolgozatára kapott érdemjegy 30%-os súllyal,
- és a hallgató záróvizsga érdemjegye 30%-os súllyal szerepel.

A talár kölcsönzési díj befizetése (3.500,- forint)

- készpénzben az egyetem valamelyik pénztárában, vagy
- Neptun felületén